2010. szeptember 12., vasárnap

8. fejezet

Nagyon sajnálom, hogy ennyire nem megy most az írás.  Egyszerűen képtelen voltam írni és az időm sem engedte. Na de hagyjatok sok kommentet. :D 

Lady GaGa után szabadon: Szijjasztok szörnyetegeink(L)



Ezt nem hiszem el. Nem elég hogy miatta halt meg az egyetlen lény a világon akit szeretek. Most még azt is szeretné, hogy csatlakozzak ehhez a képmutató álnok csapathoz. Csak mert Ő a Volturi.

Renesméé elaludt, és így ki tudtam surranni az ajtón. Akár mennyire is fájt elhagyni, nem akartam, hogy Aro azt higgye, Ő  meg Renesméé majd uralkodni fog. Pont eleget kellett neki úgyis szenvednie. Nem fogom hagyni, hogy ilyen fiatalon behálózza.

            - Ezt mégis hogy gondoltad? – rontottam be ordítva a tanácsterembe. Mióta Bella nincs velem egyszerűen sokkal nehezebb kontrolálni magam.  De amit a tanácsteremben láttam nem hittem igazán a szememnek. Egy vámpír állt a tanács előtt.

Hófehér bőrú, magas és tökéletes alakja van. Hosszú fekete enyhén göndör haja tökéletesen illet az arcához. A vonásai tökéletesek voltak. Emberek között élhet, mert kontak lencsét viselt. A sminket sem vetette meg. Hatalmas feketeséget rajzol a szemei közé, de tökéletesen illet a zöld szemeihez. A szája volt a legviccesebb az egészben, mert vér vörös rúzzsal volt kiemelve. A ruhája tökéletesen illet a már már ijesztő külsejéhez. Magas sarkúja úgy festett, hogy nem azért találták ki, hogy kényelmes viseletet biztosítson a viselőjének. És a fekete ruhák, amiket viselt. Ha emberként találkozom vele biztos vagyok benne, hogy még az út másik oldalára is átmegyek.

-         Edward engedd meg hogy bemutassam Scarlett de Mortét. – intett az újonnan látott vámpírhoz. A nevén nem tudtam nem mosolyogni. De Morte, és persze hogy vámpírról van szó.
-         A híres és hírhedt Edward Cullen – hangja mély volt, nem hasonlított Alice csengettyűs hangjához.

-         Igen én vagyok az – nyújotottam a kezem, hogy kezet foghassunk, de ő csak simán  közelebb lépett és megölelt. Meglepett arcom láttán elnevette magát, és hátrébb lépett, hogy valamilyen magyarázattal szolgáljon.
-         Sajnálom, tudod ahonnan én jövök ott ez a szokás. Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni.  – nevetetett.

Annyira más volt, annyira emberi mégis minden vámpír jellemzőt egy pillanat alatt meg lehet benne találni. Kedves és hát eléggé csinos.

Remélem jól fog használni az új képessége. Nagy segítség lenne mindannyiunk számára.

-         Mi? – a csodálkozásomat nem tudtam elrejteni. Azt hittem, most legalább végre mindent Aro fejéhez tudok vágni. Szembe kellett köpnöm magam, amiért erre Renesmét használtam indokként. Egyszerűen nem voltam annyira bátor és egyenes, hogy  kimondjam az igazat. Ami bánt.

-         Edward. Ő  lesz a következő éke a gyűjteményemnek. Bocsának Scarlett, de tudod nagyon örülök hogy a képességed és te is itt vagy már. – Aro szemeiben gyermekies lelkesedést láttam. Mint a filmekben amikor karácsonyi listát írnak a picik. Igen, most ebben a pillanatban elfogott az a kellemes melegség a kép miatt amit magam képzeltem el. Idén karácsonykor már a Cullen ház is megtelik lelkesedéssel, vidámsággal. Hála a kislányomnak. – Nagyon érdekes képessége van. Mondanám hogy hasonló Jasperéhez. De voltaképpen az ővé máshogy tud hatni mindannyiunkra. Megérzi az érzelmeket és ugyanúgy befolyásolni is tudja, mint Jasper. Scarlett  megérzi két ember esetünkben vámpír közti kapcsolatot, és úgy tudja manipulálni, hogy még magad sem veszed észre. – nevetett.

-         Igen érdekes képesség – jelent meg Carlisle a tanácsteremben. Az ő megjelenése pont kapóra jött hogy én ki tudja surranni.
-         Ha megbocsájtotok, nekem vissza kellene mennem a lányomhoz – büszkeség öntött el ahogyan kimondtam ezt a szót hogy : kislányom.

Akármennyire is szerettem volna visszamenni Renesmééhez. Találkoztam Jasperrel, az érzelemek megérzése nem valami jó dolog. Próbáltam elsurranni mellette, de megragadta kezem és maga elé húzott.

- Azt hiszem beszélnünk kellene …

2 megjegyzés:

  1. Sziasztok!!
    Nagyon állat lett.
    Ez az új csajszi nekem nagyon nem teccik. A végén még Nessie-t Edward ellen fordítja.. vagy a többiek ellen...
    Én is tudom, hogy a suli betett a frisseknek, de azért nagyon várom a folytatást.. :P :)

    Puszi

    VálaszTörlés
  2. Szia!!!!!!!

    Nagyon király ez a feji is. De csatlakoznom kell az előttem szólóhoz, mert nekem se tetszik ez csaj. Csak nehogy az legyen, hogy Aro majd a csajszikával akarja ott tartani Edwardot és a többieket. Am nagyon várom már a fojtit. :D :D

    Merci

    VálaszTörlés