5. Fejezet

Na csajok... Meghoztuk ezt is... Igaz hogy nem kaptunk csak két kommentet, de... :( 

Na mindegy.... Ehhez azért többet szeretnénk.. Igaz rövidebb lett, de nem akartam /Bree/ Hogy unalmasnak találjátok...

Ezért inkább rövidebbre vettem.... 

Reméljük ttszeni fog, és El ne felejtsétek... 

KOMIKAT! 

Riley idegesen rohant felém, miközben vicsorogva morgott. Ha kispályásnak tartanám magam, már megijedtem volna… És nem fogok játszadozni, Renesmee-vel kapcsolatban.

Hogy mer egyáltalán egy rossz szót is szólni ellene? Hogy jön ő ahhoz?

Időközben elértünk egymáshoz, és én egy könnyed mozdulattal a földhöz vágtam. Felszisszent, de a következő pillanatban, már ismét harcra kész volt. Vicsorogva rohant felém, majd ez alkalommal ő lökött félre.

Semmit sem hatott a dühöm ellen a fájdalom. Morogva ugrottam erős lábaimra, majd kezdtünk újabb táncba ellenségemmel. Elegem lett a játszadozásból, így egy kemény, erős mozdulattal a földhöz vágtam. De nem volt egyedül…

- Mami… - kiáltotta Renesmee, én pedig megfagytam. 

-   Hogy kerül ide? És egyáltalán hogy? Mindenkire rákötöttem, hogy egy hajszála se görbüljön meg… Erre, tessék, most meg…

-   Kincsem –nyögtem halkan, mikor megláttam, hogy Stefan szorongatja vékonyka nyakát. Hogy mer hozzáérni?!

-   Búcsúzz el a lányodtól Isabella… - hallottam meg Vladimír nyájas hangját a fülem mögött…

A tűz már lobogott, de csak félszemmel láttam.

Mióta vámpír lettem sosem féltem… De most igen. Rettegtem attól, hogy Renesmee megsérül, hogy esetleg meghal. Nem… Nem az nem lehet.

Neki élnie kell…

 -         Ha egy újjal is hozzáérsz…- sziszegtem a támadóimnak, és persze Stafannak.  

-         Most nem tudsz tenni semmit… Bellácska. –röhögött, mint egy idióta, a saját viccén, mi nem is volt vicces. Kislányom arcáról potyogtak a könnyek, de próbálta erősnek mutatni magát. De vajon meddig bírja?

Féltettem őt... Mindennél, jobban, de jelenleg nem rohanhattam oda hozzá, és zárhattam két karom közé. És ő sem melegedhetett anyai ölelésben, és nem hajthatta a vállamra a fejecskéjét. 

Mi lesz ha többet nem hallhatom, csilingelő nevetését? Ha nem láthatom ahogy vadászik? Ahogy a fürge lábait szedi egymás után, majd az áldozatára vetve magát, belemélyeszti apró fogait puha pőrébe. 

Stefan végre elengedte, Renesmee pedig biztos lábaira esett, majd aggódva fürkészett engem. Egy félmosolyt eresztettem, biztosítva afelől, hogy nemsokára haza megyünk. 

Akkor még azt gondoltam. 

De a következő pillanatban, már nem maradt semmi, csak a sötét pokol legméllyebb zuga...