7. Fejezet!

Nos csajok... Meghoztam (Bree) a frisst... Bocsi a késésért, de most itt van... :D Remélem örültök, és megdobtok majd pár komival.... :) Nem akarok sokat fecsegni... :D Menjetek olvasni, és KOMIKAT! :D (Lk) 

Pussz: B.

Aro megmutatta a szobánkat, és Renesmee-vel a karomban be is zárkóztunk. Hihetetlen hogy van egy lányom, életem szerelmétől, aki már nincs. Az immár nem dobogó szívem is összeszorult a gondolatra, miszerint már nem él.

Le akartam számolni azzal, aki elvette boldog életét, de kicsi lányunk nem tudta a nevét a gyilkosnak. Mindent elmesélt, de néha megállt, kisírta magát, majd folytatta. Olyan erős kislány volt, mint Bella.

Eldőltem vele az ágyon, ő pedig a karjaimba fészkelte magát. Egy apró puszit nyomtam homlokára, majd végigsimítottam pirosas arcocskáján. Minden olyan új, de mégis régi. Látom benne magamat, de Bellát még jobban. Szerelmünk váratlan gyümölcse…

De valahogy mégsem bírom elhinni, hogy Aro pusztán, a kicsi lányom kedvéért hivatott ide minket. Gondolatai árulkodtak valamiről, de próbálta rejtegetni.

Halkan kopogtak, majd Roselie lépett be.

-         Szia… -mosolygott, miközben elképedve bámulta, édes lányom alvó arcát.

-         Szia –motyogtam én is, de mosolyogni még nem tudtam. Nem tudom miért, de mióta Bella nincs velünk, nem is utálom annyira. Mondjuk előtte sem utáltam, de nem volt a szívem csücske…

-         Annyira… -kezdte, de valahogy folytatni nem tudta.

-         Gyönyörű –fejeztem be helyette én, mire csak elérzékenyülve bólintott.

Végigsimított Renesmee haján, majd elköszönt, és kisétált a szobából. Gondolataiban ott motoszkált az irigység, és egy ici pici szánalom is Bella felé, de ez egyből elvetődött mikor Renesmee szorosan hozzám bújt.

Látta az arcocskáján, mennyire szeret, és hogy most újra félig boldog.

Miközben elmélkedve tanulmányoztam Roselie gondolatait, végig alvó csöppségemet néztem, amint álmaiban újból, és újból visszaidézi édesanyja fájdalmas halálát.

Mindenem belesajdult a fájdalomba, ahogy vele együtt, éltem át én is a mérhetetlen fájdalmat.

Még most sem tudom felfogni igazán, hogy többé nem tarthatom karjaimban akkori mennyasszonyom törékeny testét, és nem csókolhatom az én Bellám, puha meleg ajkait.  

„Vajon igen-t fog mondani? „ –kúsztak a fejembe Aro kapzsi gondolatai, miket az elejétől fogva titkolni próbált….